Az utolsó nap az Aberdour uszodában, a cég felmondta velük a szerződést, áprilistól máshol dolgozom majd. Kis megszakítással 8 éven át töltöttem itt minden szombat reggelt, sok gyereket magzat korától ismerek. Steve felajánlja, h eljön értem és haza is hoz, de vezetek, erre nincs szükség. Nem tervezem h végig ott maradok, de mivel a harmadik lecke üres, beóvakodok a medencébe (ravaszul fürdőruhát vettem alulra, legalább a végén megpróbálok majd bemenni a vízbe) és ott is maradok végig. A meleg vízben egyszerű a járkálás, semmi nem fáj, sokat mozgatom és igyekszem természetesen használni a lábam. Óvatos vagyok, kár lenne ha visszaesnék.
A reggel édes-szomorú, sok puszi és ölelés, a legtöbb családot elveszítjük, ez az uszoda messze van a többitől. A pár hardcore követ minket (engem), vállalva a hosszabb utazást.
Délután felpolcolva megnézem AZ evezős versenyt (Oxford mind a négy számban kikap) és a Weeds majdnem egész nyolcadik évfolyamát, eleget sportoltam reggel.
Többször ráállok csizma nélkül a két lábamra, ügyesen egyensúlyozva; nem fáj, de egy lábra még nem merek. Az ágytól a szekrényig el merek sántikálni, a sérült lábat alig terhelve, ez is megy gond nélkül. Újabb info a netről, 4-6 hét amíg a csizmát kell viselni szinte mindig, ez betartható, ma kezdem a negyedik hetet (gondolom nem a csizma megkapásától számítandó a 4 hét, én nem attól számítom). Megjött a bokarögzítő sin is, ezzel rendes cipőt is tudok majd húzni, lehet h Magyarországra majd már csak ezt viszem, a csizma ormótlan és nehéz. (Nehezebb mint a gipsz volt)
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment