A harmadik hét rettenetesen indul, csütörtökről péntekre virradóra már alig alszom. Ez a tendencia pár nappal korábban elkezdődött, a gipsz nyomott egy csontot a lábfejemen, ami ugyan nem fájt, de az alvást lehetetlenné tette. Sokszor sírok a tehetetlenségtől meg mérgemben. Péntek reggel felébresztem Andyt akit talán kicsit meg is ijesztek a sírással, bevisz a kórházba.
A Fracture Clinic szinte üres, péntek a traumatológia tervezett műtétek napja, csak a friss esetek vannak meg az ilyen renitensek mint én, akiket halálra bosszant az ódivatú kezelés. Erősen reménykedem, h végre csizmát kapok.
A gipszelőben Gwen fogad, ugyanaz, aki 10 nappal ezelőtt a műgyanta gipszet felrakta. Megcsodálja a gipszet védő mamuszt és h az egy mankóval ügyesen járok, rendesen terhelem a lábam, hiszen nem fáj. Elszalad h a főorvossal beszéljen, saját hatáskörben nem csinálhat semmit.
A verdikt az, h marad a gipsz. A hírre majdnem megint elsírom magam, még egy éjszakát alvás nélkül nem bírok ki. Megint elszalad, látja h ezzel nem fogunk csak úgy elmenni.
Azzal a hírrel jön vissza, h továbbra is marad a gipsz (btw a verdiktet egy olyan orvos adja, aki engem soha nem látott, az utolsó röntgenfelvétel 10 napos, ez alapján dönt), de felvághatja. Ez pillanatok alatt megtörténik, lábujjtól térdig végigvágja a műgyantát, egybenhagyva az alatta levő párnázott rétegeket. Végül az egészet betekerik egy rugalmas pólyával, elvileg tágulhat a szerkezet, a gyakorlatban ugyanolyan. Szerinte kedden, a tervezett felülvizsgálat napján sem fogok csizmát kapni még. Ebben biztos vagyok, h nem így lesz.
Otthon sokat mozgatom és ezzel lazul a gipsz nyomása is, az éjszaka egy fokkal jobb.
A szombat nagy eseménye h délután kint találom magam a konyhában kocsi és mankó nélkül, elfelejtettem h szükségem van rájuk és kisántikálok nélkülük. A gyereket kérem meg h hozzon valamit, félek támasz nélkül visszamenni.
Éjszakára letekerem a pólyát a lábfejemről, így már elég laza és sehol sem nyom. A terv az h majd visszatekerem nappalra, de aztán úgy marad, a gipsz csúszkál kicsit, de legalább nem nyom. A mamusz nagyjából egyben tartja.
Kedden kórház, 10.30-ra van időpontom. A friss hó újabb lökést ad a gipszgyártás fellendítése érdekében, a Fracture Clinic teljes üzemben működik, csak a pácienseknek jut ülőhely, néha meg nekik sem. A gipszben lógó lábam hamar kényelmetlenre dagad, a negyed óra várakozás végtelennek tűnik. Végre bejutok, a mankót a pasi hozza utánam, kint felejtem a váróban.
Harmadszorra is Gwen fogad, a szeme se rebben a gipsz egy centis folytonossági hiánya meg a félig letekert, összegubancolódott pólya láttán, feladta h velem harcoljon. Leszedi a funkciójavesztett gipszet, kapok csizmát és elküld röntgenre. A röntgen váróban apokaliptikus körülmények, a recepciós minden új beteget figyelmeztet a kb másfél órás várakozásra. Pasit elküldöm dolgozni, majd hazamegyek taxival vagy Uberrel.
A röntgenre több mint másfél órát kell várni, most hozzuk be az előző vizitek elképesztő sebességét, az átlag meg mindig elég jó. A Fracture Clinic közben kiürül, bent járunk a délutánban, ma még nem ettem. Újabb locum indiai doki néz meg, a csizmát nem veteti le, a felvétel complete union-t mutat, együtt örülünk. Ha nincs problémám, a kórház már nem akar látni.
Szerda délutánra egy héttel korábban foglaltam gyogytornaszt, természetesen magán, az államilag támogatottra 6 hét a várakozás, addig magamtól is rendbejönnék. Egyedül megyek, a kocsival, először vezetek a baleset óta, automata autó és a jobb lábam ép. A mankóval nem bajlódok, csak lépcsőn használom már.
A lány a kórházban fogad, ahol tb alapon amugyis kezelne, £45 az első alkalom, a többi kicsit olcsóbb. Alaposan kikérdez, megvizsgál, mutat gyakorlatokat és kapok egy fénymásolt papírt amin a legtöbb feladatot állva kell végezni, miközben én elvileg csak csizmában terhelhetem 4 hétig. Kb igazolta, mit és hogyan gondoltam csinálni.
Este fáradt vagyok, jobban mint egyébként, a vezetés izgalma és a majdnem egy óra gyakorlatozás kimerít.
Csütörtök reggel újabb gyógytornász, ő a helyi magánkórházban rendel, £70-ért, tőle e-mailben kapom majd a videó gyakorlatokat. Itt nem csak a lábfeje koncentrálunk, hanem az egész lábra, brutal a nő, kedvelem. Megegyezünk egy jövő heti vizes terápiában, alig várom, h megint járhassak.
Pénteken közös szülinapi vacsora Dani és a sógor tiszteletére, olasz étterem olasz tulajokkal, sokat iszom és meg többet beszélek olaszul, kezdek visszatérni a normális magamhoz, semmi nem fáj, a kisebb dagadás a csizmában nem túl zavaró, mozogni majdnem normálisan tudok.
Lépcsőn fel és le mankó nélkül megyek, jó láb fel, rossz láb le (good goes to heaven, bad goes to hell), igyekszem nem összekeverni. Néha váltott lábbal is fel tudok menni, lefelé óvatosabb vagyok. Estére mentolos Aloe zselével kenegetem, hűsítő és talán a dagadáson is segít.
No comments:
Post a Comment