Labtores 7 a második hét

Szombat 10. Danit hazahozzuk Oxfordból, én oda és vissza is hátul ülök, felpolcolt lábbal. Hazafele elmegyünk Chipsteadbe a White Hart kocsmába, ügyesen a bejárattól legtávolabbi asztalt kapjuk, de már rutinosan mankozok. Meg mindig nem szeretem és fárasztó is nagyon, de a technika megvan.

Vasárnap megint belevettem magam a rehabilitációs irodalomba, tornaszerek es táplálék kiegészítők keresésébe. Itt anyák napja van, elmegyünk angol nagyihoz, posh kocsmában ebédelünk, két mankóval bénázok, a lépcső még nagy mumus.

Hétfőn kiderül h a Home Office szerint mi sosem küldtük el nekik az iratainkat, azokat sem, amiket már visszaküldtek. Ez kb egy hétig tartó rémálom lesz, bevetjük a parlamenti képviselőt, aki eddig halottnak a csók hatékonysággal dolgozott az ügyön, az ügyvéd rájött, h jogi úttal is fenyegetheti őket, végül a HO elismerte h elvesztették az iratokat, nem kell h elküldjük nekik az egyetlen megmaradtat, elég ha Andy beviszi Croydonba. Az elvesztett iratok pótlását megtérítik. Ez meg hátravan.

A hét többi napjain ennél több nem történik, tv, internet, ülve meg a földön fekve tornászok, lépcsőn fel féltérden, le seggen közlekedem, a nappaliban a rollert, az emeleten a mankót használom. Nem fáj, de ha sokáig lógatom dagad és az kellemetlen. Egyre mobilabbá válok, a rolleren térdelve tudok főzni, mosogatni, konyhában pakolászni, a szobafogság kezd az agyamra menni.