Saturday, May 22, 2010

Tesztek, iskolak es persze konyha

Visszajott egy ujabb egyetemi zh-m, jo, nem zarthelyi, bar en zart helyen irtam, de arra hasonlit ugye leginkabb. Vagy dolgozatnak is nevezhetjuk. Tortenelmi melypontot ertem el, 90 pont, igaz, 8-at ugy vesztettem el, h a torteket meg kiszoroztam tizedesse, ami szerinte "nem pontos" es vonta le ertuk a pontokat szorgalmasan. Masert nemigen tudott, volt 1 kisebb felreszamolasom, azert gyorsan le is vett 2 pontot, hat legyen vele boldog. Mar nem is izgat, komolyan, az mindenesetre vicces, h az 1. szintu kurzuson rendre kisebb pontokat erek el, mint a 2-es szintun, pedig az egyes szintu inkabb erosebb erettsegi szinvonalu, mint egyetemi. De mar tenyleg ez izgat a legkevesbe, kapja be a neni.

A gyerek is vizsgazott, a mult heten egesz heten, ugyis mint SATS, altalanos iskolai zarovizsga, eredmeny majd juliusban, ma pedig az uj kozepiskolajaban volt besorolo vizsga, ennek alapjan fogjak majd beosztani, h magafelekkel legyen egy csoportban, ne azokkal, akik csak melegedni jarnak a tankotelezettseg torvenyi eloirasainak eleget teve. Nem volt lenyugozve, delutan el is sirta magat, h o nem akar odajarni, bar tobbet nem tudtam belole kiszedni, csak meg annyit h tele volt szemettel a fu es piszkos volt minden (amire en nem igy emlekszem, lehet h minket nem oda vittek az iskolabejaraskor?). Nagyon szar indulas ez igy mindenkeppen, egyszeruen nem tudok mit valaszolni arra a kerdesere, h akkor o mostmar teljesen eselytelen egy jobb egyetemre??? Vajon az? Tenyleg nem tudom, logikusnak az tunik, h jobb kozepiskolabol tobb az esely, aztan persze ki tudja. Buszke nem lesz ra, h odajarhat, inkabb szegyelli kicsit. Valoszinuleg ebben jo reszunk van nekunk is, veszi a mi erzeseinket is, meg hat 2 evig minden alkalommal azzal vettuk ra a gyakorlasra, h ha nem csinalja, idekerul, mert meg voltunk gyozodve arrol, h ez egyszeruen nem fordulhat elo, egy ennyire okos gyerek nem jarhat egy ennyire szar helyre, aztan megis.
Ami engem a leginkabb idegesit mostansag, az az alszent sajnalat, amivel mas, jobb helyre bekerult gyerekek anyukai "vigasztalnak", h "mennyi jot hallottak rola". Banyek, annyit azert nem sikerult, h odakuldjek a sajat gyerekeiket is...

Rakapott a zongorazasra, nem hiszem, h csak a focivebes matricakert csinalna, illetve amit Amanda ad fel, azt azert, a Holdfenyszonatat a maga oromere, felorakig kepes ott ulni es nyomni szegeny Beethovent. Es ejjelnappal szorfozne, van uj baratja, Elliot, aki mindenfele trukkokre tanitja, ez meg marha buszke, h ilyen nagy baratja van es h ilyen trukkoket tud mar. :)
Szoval van pozitivum is, de a hangulat nyomott.

Ja a konyha. Mar majdnem kesz, holnap vagatunk bele meg polcokat es bepakoljuk keszre (kellenek a dobozok is masra), aztan valamikor lefestem, amit meg kell es valami falburkolatot is ki kene talalni. Aztan kesz. Es akkor megveszem ezt. :)

No comments: