Lábtörés 5 intermezzo

Az egész történet egyik legidegesítőbb vonatkozása h NEKEM kell helyettesítésért könyörögni. Azt értem h ha valaki szabadságra akar menni vagy vmi esemény esik egybe a melóval, esküvő, sportverseny, akármi, akkor megkér egy kollégát h helyettesítse (nem részletezem a szabályokat, a röhej kategória). Még azt is értem, h ha vki hirtelen lebetegszik, akkor körbekérdez, ez egy-két nap, nem több. De h nekem, a törött lábammal, hat hét gipsz előjelzéssel, könyörögni kelljen h vki más KERESSE MEG A PÉNZT, amit ugye én nem, ez nonszensz. Legalább négy napig ment a palaver, h ki mikor helyettesít, az iroda zaklatott rendszeresen, meg írjak óravázlatot. ORAVAZLATOT vazze, h vki más tanítsa meg és szedje be érte a pénzt. Az összes kolléga rendelkezik a megfelelő képesítéssel, írja meg ki-ki a saját vázlatát.

Lábtörés 4 kedd, felülvizsgálat

Kedd, felülvizsgálat. Megint zuhanyzok, ugyanúgy csak a szemetes zsák nélkül, a lábamat nem éri víz amúgy sem. A rutin ez lesz később is, kétnaponta zuhanyzok, alig mozgok, nem vagyok piszkos és hat a vizes padlón elcsúszni nem lenne ideális, meg az egész procedúra fárasztó.

A tegnapi veszekedés még mindig itt lebeg a fejünk felett, taxit próbálok hívni h a kórházba jussak, de nincs, havazik meg későn is jut eszembe, Andy bevisz, közben kibékülünk/megenyhülünk, már nem akarok elválni.

Az orosz kém mérgezése a nap híre, meg az h mégis gipszet kapok. A Fracture Clinic egyből gipszelni küld, jól megvakargatom a lábamat és elbúcsúzok tőle, minimum két hétig nem látjuk egymást. Az új gipsz könnyű, műgyantából van és fehér. Nicola szerint náluk Kingstonban bárki kaphat szineset, de Redhillben csak a gyerekek. És ők is csak rózsaszín, kék és lila között választhatnak. Matricát sem kapok, pedig nagyon jól viselkedem. A gipsz nyomja a lábtőcsontomat, de azzal vigasztalnak, h ez majd elmúlik. Nem múlik.

A törés úgynevezett Weber A típusú, az összes bokatörések több mint negyede, nem vagyok egyedül. A kezelésről megoszlanak a vélemények, sok helyen azonnal csizmát kap a páciens, East Surrey Hospital a hagyományos gipsz híve, pechemre. A gipsz után készített röntgen felvétel láttán a locum doki sajnálja is h ezzel a szép töréssel kár volt gipszelni, de már késő,  ég a főorvos amugyis old school.

Hazafele a szomszéd faluban levő greasy spoon cafeban ebédelünk, lábam egy széken, fárasztó.

A nap hátralevő részében megint gugli és Netflix a program, fájó szívvel nézegetek rehab gyakorlatokat, hasizmozok és a jó bokamon bokasúllyal edzek, a gipsz is kb egy kiló lehet.

A lépcsőzés lefelé fenéken, felfelé féltérden működik, ezt érzem biztonságosnak.

Meglátogat zongora Amanda, a tőle kapott tippet követve új helyről rendelünk pizzát és rendelek egy nagy adag készételt is a tescotól.

Elkezdek gyógytornászt keresni, lehetőleg olyat akinek van medencéje, na ilyen csak egy van Oxtedben. Előjegyeztetem magam két héttel későbbre, biztos lévén abban, h akkor tuti leveszik a gipszet, amit már kezdek utálni.

Lábtörés 3 március 5 hétfő

Hétfőn egyedül maradok, Andy dolgozni megy. A kutyákat egyszer ő viszi ki, egyszer a szitter, amúgy engem szórakoztatnak.

Berendezkedek a nappaliban, két sámlin van minden a kezem ügyében. Google és Netflix megint egész nap. Weed 7 vagy 8 évad, ki tudja hogyan nem ismertem meg korábban, de halleluja, rengeteg időt kell valamivel eltöltenem. Napi átlag egy évad az adagom.

Kötök is, régebben elkezdett darabokat fejezek be és újakat is, Nicola sálja a legszebb, nyers selyem lila. Egy ismerős babának is készül egy kabátka, de nem tudom az anyját elérni (kutyás ismerős), ki fogja nőni mire megkapja.

Rengeteget olvasok a lábtörés orvosi és táplálkozási vonatkozásairól, pl arról h háromszoros energia bevitelét igényli, elkezdek rendesen enni, igyekszem az üres kaloriakat mellőzni és sok tiszta fehérjét enni. Rendelek sok vitamint és ásványi anyagot, D3-bol a rendes adag sokszorosa kell, meg amúgy sem ér a nap, meg esik a hó is. Kalcium, magnézium stb, mindenből sok kell. Fogytam két kilót, remelem h a tendencia folytatódik, sajnos nem, a napi 6000 kalória az én esetemben csak pár napig szükséges.

Találok gyógytornát is, persze gipsszel azt nem lehet, reménykedem h kedden a felülvizsgálaton csizmát kapok majd, ami levehető.

Este a feszültség óriási veszekedesben tör ki, erre inkább nem emlékeznék, elég annyi, h Andy jobb ha nem választ ápolói munkakört a jövőben sem.

Lábtörés 2 az első hétvége

A hétvége Google és Netflix társaságában telik, az előbbi a törött csontok és a hozzájuk tartozó információk jegyében, az utóbbi sorozatokkal.

Legelőször a mobilitáshoz szükséges eszközöket kutattam fel, vettem gipszre húzható műanyag vízálló védőkotont és kádba való sámlit h tudjak fürödni, felfújható ék alakú párnát h ne kelljen a dívány párnáját fel-le hurcolni, gipszre való “cipőt” h biztonságosan járhassak majd. Béreltem térdelő rollert h könnyebben mozogjak és hozzá való rámpát h a vécébe kijussak ugrálás nélkül. Ebből kb semmi nem érkezett meg kedd előtt.

A háromnegyedes gipszet nem szabad terhelni, meg a lábamat is ajánlatos magasan tartani h ne dagadjon, a szombatot jobbnak látom a hálószobában tölteni. A fájdalom bírható, talán egyszer vettem be gyógyszert, az unalom rosszabb.

Vasárnap először zuhanyozok, a lábamon egy szemeteszsákkal, a kád szélén ülve, imbolyogva. Minden pisilés kihívás, mankóval kiugrálni, át a bebikapu küszöbén, pár nap alatt lett ez könnyebb, neki támasztani a vádlimat a vecenek, egyik mankó egyik sarokba, másik a mosdókagyló mellé, egy lábon egyensúlyozva leülni. A napot a nappaliban töltöm, a lépcsőn a fenekemen csúszkálva jövök le, a feljutáshoz még mindig a mankót ugralast használom, bazi nehéz.

A lábam fáj ha sokáig (10 perc) lógatom. Igyekszem nem sokáig.

Andy kutyát sétáltat, főz, kiszolgál és nem mindig felejti el a vécé deszkát le-, a fedő felhajtva hagyni. Igyekszem nem sokat enni, mert félek h a mozgáshiány katasztrofalis következményekkel jár majd. Szorulásom van, ez is a mozgáshiány miatt valószínűleg, lenmagot eszek sok vízzel. Ez pár nap után rendeződik, de nem egyszerű eleinte.

Lábtörésem története

Életem első gipszes eseménye, megpróbálom naplószerűen leírni, az első három hetet emlékezetből.

Március 2, havazik. Sőt jég esik, nem jégeső, a klasszik minimum borsónyi jegekkel, mint nyáron szokott, hanem esőcseppnyi, pici lencseformájú jég, azonnal ráfagy mindenre, páncélt képez a kabátomon, a szemüvegemen, a járdán. Sokan kiszórnak homokot, sós homokot, sót tisztán. A kutyák imádják a hideg, havas sétát, hosszú perceken keresztül kergetik egymást többször. Van időm hosszú sétára, gyalog indulunk el, nem megyünk kocsival a reptér bejáratáig mint általában. Meg mindig nem sétálnak szépen pórázon, különösen Safi húz, kitör, körémcsavarodik, talán Haritól próbál messzebb kerülni. Van közöttük egy általam alig észlelhető és meg annál is kevésbé értelmezhető kommunikáció, nem utálják egymást nyíltan, de nem is szerelem. A hazaút könnyebb, kevesebb energiájuk marad húzni. Azon töprengek h elég lesz-e egy lavórban lemosni a lábukról a sót a télikertben vagy vigyem fel őket a kádba. A következő gondolatom az, h sikítok a fájdalomtól a földön fekve, a bal bokámat mintha bárddal vágták volna ketté.

Nem bírok felállni, csak sikitok ordítok, iszonyúan fáj. Szorongatom a két pórázt, az jár az eszemben h kiveszem a telefont a zsebemből és felhívom a pasit, de ez megoldhatatlan feladatnak tűnik, inkább sikitok tovább. Aztán az jut eszembe, h ez a sikítás nagyon nem commeilfaut, _ennyire_ nem fáj, talán még fel is állhatnék. Eh, inkább sikitok tovább, nem kell mindig mindent önerőből megoldanom, nem kell mindig én legyek az erős támasz. Most tényleg jól jönne vmi segítség, de ha csöndben szenvedek, budaiúrilányosan, akkor sok idő is eltelhet mire vki észrevesz a kocsik takarásában a földön. Kutyák közben szaglászni kezdenek, pedig csak Safi póráza van a kezemben. Hárít nem látom, ő könnyen megijed hangos emberi zajoktól, lehet megrémisztettem a sikitassal.. Közben sikitok tovább mint a fába szorult féreg (kösz Apu). Kb két perc, mire vki kijön az egyik szomszédos házból, kisgyerekes család, az iskolásoknak a hó miatt nem kell bemenni, amúgy senki sem lenne itthon, rendes munkásemberek laknak a mi utcánkban. Fiatal nő, aggódva kérdezi, mit segítsen, felállnék-e. Kérem h cserkéssze be a fekete kutyát, el ne üsse vmi, a jég dacára elég gyorsan hajtanak az autók. Közben a férje is kijön, punk kinézetű fiatal férfi, már ketten nagyon kedvesek velem, kicsit kevésbé sikitok, a célt elérte, már csak jajgatni tudok, nagyon fáj. Elkapja a kutyát, elmagyarázom hogyan tudja őket berakni a házba (külső zàr kulcsa a pórázon, belső záré eldugva), elkezdhetek magamra figyelni, a kutyák biztonságban. Közben mentőt hívnak, már többen is vannak körülöttem, az is kijön, akinek a háza előtt elestem, nem kér bocsánatot a szarul parkolt kisteherautói miatt, pedig végülis ez az oka, amiért rosszul léptem a szűkre hagyott járdán. A mentőt kb két óra múlvára ígérik, nem vagyok egyedül aki ma a jégen elcsúszott és én legalább nem vérzek és nem vagyok 80 éves, a prioritások alja szerencsére. A mentő gondolata kicsit felvidit, meg sosem utaztam mentőben, de a két óra a fagyott járdán kizárt, mozogni nem akarok. Odaadom vkinek a telefont h hívja fel a pasit, 7 percre van tőlem, halisten ma átlagos hétköznap van, nem ment sehova. Közben hoznak egy takarót, elkezdek fázni, felültetnek és kapok egy bögre forró, tejes és nagyon cukros teát, az angol választ a világ kb összes problémájára.  Egy kortyot sem innék belőle normális esetben de most nagyon jólesik. 

Andy nagyon hamar megérkezik, a teát sem ittam meg. Besegítenek a kocsiba, meg megállunk a ház előtt, h megnézze a kutyákat, meg ahhoz vegyen pénzt, ha a hírhedten hosszú NHS várakozásra kerülne sor, ennivalót tudjunk venni. Megkérem h óvatosan húzza le a csizmámat, a majdnem vadonatúj vízálló irhacsizmáért kár lenne, ha levágnák rólam. Hoz paracetamol-kodein tablettát is de nem akarok semmit bevenni, a mentő azt mondta ne egyek vagy igyak, hátha műteni kell. Felhívjuk Heathert, Andy röntgen asszisztens nővérét, szabad a gyógyszer, csak majd mutassuk meg. A kórházba a kertek alatt megyünk, én navigálok, két sírás között. Andy röhögtet, a legnagyobb erénye a humora, már nem is fáj annyira, talán a sokk adrenalinja is dolgozni kezd.

A kórházhoz érve nem merünk a bejárathoz közel parkolni, a kettős piros csík azonnal bírsággal jár, még a törött boka sem olyan fontos mint a £80 és hat pont. Leparkolunk szabályosan, pasi elmegy tolószékért aztán begurít a baleseti ügyeletre. Talán egy éve jártam itt utoljára, azóta megdizájnolták az A&E bejáratot, meg a recepciót, amikor egy éve a kezébe fúródott baltanyél miatt jöttünk, meg egészen másképp nézett ki minden.

A triázsablaknál ülő férfi is vicces, csak legyint a co-codamol láttán és hoz nekem egy 30-as sima codeint, víz nélkül lenyelem. Nemsokára hatni is kezd, érzem a fájdalmat, de nem törődök vele, innen már tényleg vidám a történet.

Pár perc és bent vagyok vki előtt, de ér-e már nem is emlékszem ki volt, azonnal röntgenre küldenek, lehet, h csak ficam, a dudor alig diónyi a külső bokacsonton. 

Andy bejön a röntgenre, vicceskedünk a tanuló és mindenért bocsánatot kérő kis szemüveges asszisztenssel. Minden dupla idő, mert mindennel elszalad h jóváhagyja vki egy ajtó mögött, a középkorú indiai férfit csak a végén látjuk egy pillanatra. Egy felvételt kell megismételni, ehhez végül ügyesen alápolcolják a lábamat. Innen már nem az ügyeletre kell visszamenni, hanem a Fracture Clinic nevű osztályra, rutinosan elindulunk az ellenkező irányba és ötször annyi utat teszünk meg mint kellene. A lábam előre kilóg, minden ajtónyilás újabb kihívás, melyikbe fogja Andy beleverni. 

A tolószékben ülés egy új dimenziót nyit meg, kb láthatatlanná válok, de legalábbis az önrendelkezésem a felére csökken. Mindenki Andyvel létesít szemkontaktust, hozza beszél, őrá mosolyog. Ebben neki is része van, tőlem kérdezik a születési dátumot, ő vágja rá gyorsabban. Nem tudatosan csinálja sem ő, sem mások, ezt Emmát tologatva már sokszor tapasztaltam. Az ép felnőtt szerepében igyekeztem elkerülni a szemkontaktust, hátrább léptem vagy egyenesen megmondtam a velem kommunikálni próbálónak, h ne hozzam beszéljen, Emma fizikailag korlátozott, nem szellemileg.

A Fracture Clinic váróterme tele van a hozzam hasonlóan póruljártakkal, nagyüzemben nyomják az ipart a gipszelőben is. Az első traumatológus, Claire, fiatal nő, nagyon izgatott a “gyönyörű” törésem láttán, egy ilyen “Gucci Fracture” pontszerző a hétfői csapatmeetingen, az eheti trófea az övé lesz velem. Kívülről meg mindig meglepően kicsi a duzzanat, senki nem gondolná, h törés. Meg egy röntgenre van szükség, másodszorra majdnem üres a váró, lement az előző nagy hullám, azonnal behívnak. Szemüveges tanulólány nem győzi exkuzálni magát, de megnyugtatom, h a kodeinnek hála nem érzek semmit és mindenkinek nehéz a tanuló időszak, meg valószínűleg csak a traumatológus finnyásabb az átlagnál.

Aprócska kínai nő gipszeli a lábamat, igazi hagyományos gipsszel, bár nem vödörből meregeti az anyagot, hanem előgipszezett gézcsíkokat mártogat a melegvizes vödörbe. A vádlimon csak géz van, gipsz nélkül, ha mégis dagadni kezd, ott lesz helye. Ad egy pár mankót is, a könyöknél támasztó fajtát, lehet ugrándozni. 

Meg egy utolsó vizit Claire-nél, ne terheljem, kapok sok fájdalomcsillapítót, jöjjek vissza kedden. Az információs szórólapon injury lawyer hirdetés, ez is új, gondolom a finanszírozás része.

A kórház összességében nagyon pozitív élmény, alig két óra alatt mindent elintéztünk. A kocsiból kiszállva ügyesen bicegek a bejaratig, a két lépcsőfok alig egy perc. A műanyag ajtók magas küszöbe közül az elsőt profi módon abszolválom, örömömben hátraszólok a pasinak, h ő is örüljön, majd azzal a lendülettel bevágom a lábamat a második küszöbbe. Olyan érzés, mintha megint eltört volna, órákig sajog utána. Otthon berendezkedek a díványon, magam köre gyűjtöm a telefonokat, ipadot, enni- és innivalót, Andy már nem megy vissza dolgozni, kiszolgál, telefonál. A mosókonyhában levő WC óriási kihívás, a macskák territóriumát védő bébikaput azonnal leszereltetem, elég megbirkózni a lépcsőfokkal. Mankózni nehéz fizikai munka, most bánom igazán h éppencsak elkezdtem a konditermi erősítést. Figyelni kell a sérült láb megfelelő emelésére is, beleütközik mindenbe ha lógatom, lásd korábban.

Este jön a dilemma, aludjak a díványon (sosem voltam képes) vagy kínlódjam fel magam az emeletre. Az utóbbi mellett döntök. Bal kézzel a korláton támaszkodok, jobb karomban a mankó, egyesével ugrálok felfelé, iszonyú erőfeszítés minden lépcsőfok. Az utolsó párat térden-seggen-ki tudja hogyan teszem meg majd elterülök a padlón. A felállás lehetetlennek tűnik, zihálok az erőfeszítéstől és a fáradságtól. Andy próbál segíteni, közben röhögünk sokat, de az nem visz előre. Próbál átlépni rajtam, h hátulról támasszon, közben óriásit rúg a gipszembe, valószínűleg éppen csak hozzáért, de megint a csillagokat látom. A fenti WC ajtón nincs küszöb, a bebikapu is marad, a 2 centis magasság óriásinak tűnik. A WC-n ülve elszédülök és hányingerem lesz, valószínűleg a feljutásba fektetett erőfeszítés miatt vagy a fájdalom adrenalinja, ki tudja. Az ágyban ügyesen felpolcoljuk a lábamat, beveszem a maximum adag fájdalomcsillapítót és hihetetlen módon elalszom a hátamon fekve.

Az éjszaka meglepően jól telik, alig háromszor ébredek fel, de mindahányszor kb azonnal sikerül visszaaludni.

Pakolos

Dobalok ki mindenfelet, neha olyat is, amit nem kene, pl a meg mindig itt levo futonagyhoz tartozo asztalt, ami nelkul nem agy, csak kanape. Basszus, pont most jonnek vendegek es valakinek muszaj lesz a nappaliban aludnia, de h kinek, az meg nem vilagos.
Elmentek a bringak, meg a tobbi aprosag, de az egyik bicjt meg nem fizettek ki, a masikat meg vmi felnotas nyerte meg, aztan kiderult, h nem is ilyet akar, kapja be.

Emma belepett az eletembe kb 3 hete, MS beteg es segitek neki, mindenfele napi dologban, de leginkabb tornazni es uszni. Remek a humora, vele lenni ad egy sperspektivat (sic!) a rogvalosagnak, mindjart nem akkora teher a kutyakat kivinni, ui en kepes vagyok oket kivinni...

Holnap krikett meccsre megyunk Guildfordba, piknik stb, mint tavaly, sutok sutit meg csinalok sajtot (ezt nem a piknikre, nem lesz kesz).
A sajt recept: 3L kek tej 35 fokra melegitve lassan, 3kk olto bele, egy orat all, most fogom leszurni, aztan a tobbit majd hozza kell irni ehhez, mert meg nem tudom. De jo lenne, ha lenne receptem, a neten mindenfele katyvasz van ezugyben.

Decluttering diary

Nyitottam egy uj blogot, hatha ezzel hatekonyabban szabadulok meg a felesleges lomtol.


Amugymeg gyerek leerettsegizett, eredmeny egy honap mulva, kileptunk a kadetoktol par honap meltatlan cirkusz utan, megint kidolgoztam a belemet kb semmiert harom honapig es elkoltozott Jo es Tilly a szomszedbol. Meg kotottem egy szep zoknit, hogy a pozitiv vonalat is erositsuk. Megint jart itt Bela a csoves, most leszerelte a meghalt zuhanyt es felszerelt egy zuhanyos csaptelepet a kadra, erosebb, mint a motoros Power-Shower, vicc. Remelhetoleg nagyon hamarosan lesz penz az egesz furdoszobat kicserelni, undorito mar.
Megyek vasarolni a pasival, pedig mennyi mindent lehetne meg irni. Majd legkozelebb.